Kaiser G'spritzter

Tudom, egészségemre. :)

Stephanieval új kedvenc italunk van, a bodzaszörpös fröccs, ami a fenti ragyogó néven fut. Mivel nekem még volt fél üveg tokaji hárslevelűm, ő meg kapott egy üveg házi bodzaszörpöt, nos, a délutáni programunk eléggé adta magát...

Fényképes összefoglaló következik.

Az összetevők. Nagyon fontos a megfelelő alapanyagok kiválasztása.

A citromszelet a megfelelő tálalás elengedhetetlen kelléke. (A nyakam meg baromira leégett délelőtt.)

A varázsige: Holunderbeerblüten- Syrup! Aki egy lélegzetre kimondja, extra adagot kap.

A bor, mellyel külhonban is a hazai szőlősgazdákat támogatom.

Vinni kell bele egy kis pezsgést... (az egér ezúttal megúszta.)

Dekoráció. Ez az összes poharunk, azért a nagy bögre. De megfigyelhető, hogy színei harmonizálnak a bodzaszörpös- üvegével, a citroméval illetve a pólóméval. Mert a dolgoknak meg kell adni a módját. ;)

Nem, ez még nem a második adag volt, csak ennyire örülünk, hogy sikerült Kaiser G'spritztert készítenünk, és még a nevét is ki tudjuk mondani! Egy ideig.

Schloss Belvedere

Nem, most nem foci. Most Jenő. ;)

Még vasárnap elmentünk Stephanieval megnézni a jó Savoyai Jenő kicsiny palotáját, de azóta se volt érkezésem írni róla. Igazából nem is akarok hosszasan értekezni, csak szeretném kiemelni, hogy a barokk építészet is lehet jó és kiegyensúlyozott! A "nemes lovag" (hivatalos cím, rajta van a szobrán) építészének legalábbis sikerült ilyet alkotni.


A két palota, mint a kompozíció két végpontja, a kert szigorú szimmetriája, mely, ha jól emlékszem, a tökéletességhez vezető utat szimbolizálja, és szinte japános szikársággal párosul, amit itt-ott látszólagos (le merném fogadni, hogy már az elején pontosan tudták, hova mi kerüljön) összevisszaságban ültetett vadvirágok oldanak fel... Valaki nagyon tudott. Leemelem a kalapom, a szfinxen lovagló Cupidók ellenére is.


A képtár is szép volt, bár nem tudtuk az egészet végigjárni. Legjobban a fantasztikus realizmusról szóló kiállítás fogott meg, ahol láttunk néhány nagyon jó és/vagy nagyon elborult festményt.


Rakok be egy- két képet.

Rálátás a kertre a Felső- Belvederéből

Az Alsó- Belvedere felé vezető út

A felső kastély

Ági és a virágok

Stephanieval arra jutottunk, hogy ezek a kis aljas Cupidók valami nagyon csúnya dolgot művelnek azzal a "hal-fickóval"... :)

Casillas. Mert megérdemlem.

Nem fogjátok kitalálni. Foci. :-D

Ma kimentünk a szobatársammal a kolitól egy sarokra lévő kocsmába megnézni a spanyol- olasz meccset, mert azt azért mégsem lehet kihagyni.

A bár nagyon helyes, van egy szép nagy kivetítője, és mindenféle érdekes dolgokat lehet enni- inni. Mi például bodzaszörpös-citromos fröccsöt kortyolgattunk, és pirítóst ettünk helyi, főtt tojásos körözöttel meg snidlinggel, illetve mozzarellával és paradicsommal. Hmm, fincsi.

Szóval, a lényegre.

A fiúk a pályán persze nem bírtak egymással, bár mondjuk ez várható volt ilyen masszív védelemmel mindkét oldalról. A spanyoloknak volt pár szép helyzete, dehát Buffon az Buffon, meg a kapufa is vele volt. Azt hiszem, Stephanieval a műértő közönség idegeire mentünk az olyan kommentekkel, hogy "Odanézz, Villának fülbevalója van!" vagy "Az olasz edző hasonlít George Clooneyra!", de alapjában véve jól szórakoztunk, tekintve, hogy ő a középsuliban focizott, ami már így is több, mint amit én elmondhatok magamról.

Aztán jöttek a tizenegyesek, és nekem, nos, a kapusok a gyengéim. Na, akkor kezdtem izgulni. Amikor mindketten védtek egyet- egyet, már szó szerint a körmömet rágtam. És akkor újra Iker Casillas következett, aki 18 éves kora óta, mióta részben neki köszönhetőn nyerte meg a Real Madrid a BL-t, a legkedvesebb számomra minden focista közül. Nem elhanyagolható tényező, hogy átkozottul jóvágású. Kahnért valahogy sosem tudtam így lelkesedni... (a lakótársam meg is jegyezte: "Hát, általában nem vagyok ennyire oda a hapsikért a TV-ben. De most nézd meg ezeket a spanyolokat! Wow." Egyetértettünk. ;-)

És kivédte! Kivédte! Az a srác egy zseni. A kocsma tombolt. A spanyolok továbbjutottak!

(És mindez kábé 1 km-re történt onnan, ahol ültem! Nem mintha túl sokat számítana, de akkor is...)

Olééé-olé-olé-olé! :-D

Még mindig foci

Török- horvát meccs. Gondolom, hallottatok már róla...
A lelkes szurkolók a Stephansdom előtt csépelték egymást már órákkal a meccs előtt, a rendőrségnek könnygázgránátokat is be kellett vetnie. Szerencsére nem azt a napot választottam, hogy elmenjek még egyszer utoljára megcsodálni Pilgramot.
Hogy akkor mit láttam?
Délután Steffivel és Sonjával két metrómegállóra a stadiontól kávézgattunk. A városnak azon részét a horvátok uralták, így mindenhol piros- fehér kockákat láttunk. Teljes családok vonultak a nemzeti színekbe öltözve, és vidáman fagyiztak meg énekeltek. Meg is egyeztünk a lányokkal, hogy nem lesz itt semmi gond, el is megyünk este az Albertinába, ami kábé egy köpésre van a Stephansplatztól, néprajzos partira. Erről végül lemondtunk, mikor megláttuk a híreket.
Talán jobb is.
Este csak a hangokat hallottam a gang felől (ugyebár a kolim tele van volt jugoszlávokkal, a szomszédban pedig egy halom török lakik): délszláv danolászás. Török diadalordítás. Néma csönd. Felhördülés. Csönd. Csalódott kiáltások. Petárdák, keleti lakodalmas rock.
Másnap reggel mentem a boltba. A sarki török étteremre valaki egy horvát zászlót aggatott, és összefirkálta a falat. Kedvenc bizsuárusomnak (pedig ő afgán, nem is török) betörték az egyik ablakát.
Hát, ez történik, ha a város két legjelentősebb kisebbsége játszik egymás ellen. Mert a foci komoly dolog.

Foci és más fontos dolgok

Miután tegnap hazaértem a várnéző túráról, még elmentem a német barátnőimmel a Rathausplatzra megnézni a német- lengyel meccset. Nagyon nagy hangulat volt, még nagyobb tömeg, de egyrészt iszonyúan fáradt voltam, másrészt hiába aggattak rám kedvesen egy óriási német zászlót és nyomtak a fejembe egy fekete- piros- sárga parókát, én soha életemben nem szurkoltam a németeknek, és valahogy egyszerűen nem tudtam beleélni magam a helyzetbe. Így aztán az első félidő után udvariasan elbúcsúztam, és hazafelé vettem az irányt, mint kiderült, épp időben. Az történt ugyanis, hogy abban a pillanatban, ahogy beléptem a szobám ajtaján, odakint elkezdett teljes erőből szakadni az eső. Hm, remélem a lányok nem fáztak meg...
Ja, és ma pedig új szobatársat is kaptam! A neve Stephanie és amerikai, Észak- Carolinából! Így végre olyasvalakivel gyakorolhatom az angolt, aki anyanyelveként beszéli, és ráadásul paleontológus. Na, ő legalább biztos nem fogja tőlem megkérdezni, hogy mikor megyek kiásni a dinókat... Kezdetnek tökéletes. :-)

Képek Badenből

Szóljon, aki építési periódusokat szeretne meghatározni! (Rauheneck tornya)

Régészek és cosplayerek. Elsőként jön lefelé nemes professzorunk.
A Királybarlang (Königshöhle) Rauhenecknél. Állítólag IV. Béla ide bújt el a tatárok elől, és valamit elrejtett az egyik sarokban, de nem értettem, hogy mit. :-(
Napóleon! A jó Bonaparte mindenkire a frászt hozta a múzeumban, mert egyfolytában azt hittük, hogy tényleg ül valaki velünk szemben, és morcosan figyel minket...
Rauhenstein vára a toronyból. Nem rossz, hmm?
Szegény hátrányos helyzetű Scharfeneckből csak ennyi maradt. Ez egy bizonyos nógrádi kirándulást juttatott eszembe. ("És itt állt Zagyvafő várának tornya." "Hol itt?" "Hát itt!" "Ezt nem mondod...")

A csapat nyugtával dicsérte a napot, és elmerült a komoly tudományos munkába, jelesül az étlap tanulmányozásába.

Várnéző túra Badenben

Ausztria várakban gazdag ország. Egy városnak akár három is van! Ezt használtuk ki most szombaton és vasárnap, és leutaztunk a Bécstől kb. 30-40 km-re lévő Badenbe, megnézni a festői erődítményeket, amiket mintha csak azért építettek volna, hogy a monarchia- korabeli előkelőségek hazavihessenek róluk egy képet szuvenírnek.
Ez azért lényeges, mert ez a kedves kisváros császári rezidencia volt a 19. század közepéig, és épp ezért a mai napig teljesen tele van klasszicista villákkal és ősparkokkal, a múzeum épülete pedig kábé olyan szinten van megépítve, mint otthon a Szépművészeti, csak kicsit kisebben. Ahogy autóztunk a fasorokkal kísért utcákon, azt se tudtuk, hogy hirtelen hova nézzünk, mert mindenhol volt valami látnivaló.
Reggel a múzeumban hallgattunk meg néhány mérsékelten érdekes előadást, aztán kimentünk Rauheneck várához, hogy felmérjük az építési fázisait. Ami persze nem sikerült igazán kis csapatunknak, mert még sose csináltunk ilyet. Na nem baj, attól még vicces volt, főleg hogy összetalálkoztunk egy csapat cosplayerrel (anime- és mangarajongók, akik beöltöznek a kedvenc hőseik jelmezeibe). Mivel kölcsönösen nagyon érdekesnek találtuk egymást ("Hú, és ti miért nem Egyiptomban vagytok?" "Hú, és ez egy igazi szamurájkard?"), végül kiegyeztünk abban, hogy ők fényképeznek minket, mi meg őket. :-)
Vasárnap pedig Rauhenstein és Scharfeneck várát néztük meg. Mindkettő gyönyörű helyen van, de utóbbiból nem sok maradt.
Berakok pár fényképet, mert a költői vénám azt hiszem nem lenne elég a szemléletes leíráshoz...

Kép a cosplayerekről, Juli kedvéért. (A copfos lány az előtérben a mi csapatunkat erősítette.) :-)

Koncert Schönbrunnban

Kedd este a bécsi filharmonikusok adtak szabadtéri koncertet Schönbrunnban, amit naná, hogy nem hagyhattunk ki! Az eső esett, elég durván késtünk is, mert tovább tartott a németóra, de nagyon csúcs volt! A parkot gyönyörűen bevilágították, a repertoár főleg romantikus művekből állt, amik adtak valami hihetetlenül misztikus hangulatot az egésznek... Inkább nem is szövegelek, hanem beszéljenek a képek:

Itt a tömeg látható, meg a kivetítő. A színpadot esélytelen volt lefotózni, mert mindig homályos lett.

A díszkút a színpad háta mögött. Hááát, nem rossz... Kábé még három napig bírtam volna nézegetni.A gloriett, amiről nekem mindig Agatha Christie jut eszembe. Valami szegény bécsiek épp magánpartit tartottak benne, egyidőben a koncerttel. Rómás régészek figyelmébe ajánlom a diszkrét tropaeumokat a két szélen! ;-)Kilátás a gloriettől. A fényszórók sajnos kikerülhetetlenek voltak. :-(

A nagy Kunszt III. és más érdekességek

Elmúlt a hétvége, és hazamentek a szüleim, akik itt voltak várost nézni. Igazából összesen két fél napunk volt, így csak a legfőbb dolgokat tekintettük meg, úgymint:
- Stephansdom, ahova nem lehetett rendesen bemenni, mert valami nagyon nagy modern művésznek volt a főhajóban kiállítása, ami a boltozatról lógó fehér vásznakból állt, amit kék fénnyel világítottak meg. És ezért nem láthattuk Pilgramot! Bah. Néha kifejezetten allergiás vagyok a mai művészekre.
- Heldenplatz, amit teljesen beépítettek bódékkal a foci-EB miatt. Szegény Lotharingiai Károlyt is körbeállványozták, így azt az elméletet fejlesztettük ki, hogy Károly per pillanat a gerendák közül próbál kiugratni, és közben kiabál a vele szemben elégedetten és szabadon vigyorgó Savoyai Jenőnek, hogy segítsen már! De Jenő nem segít. :-P
- Rathaus és parlament. Itt elcsíptünk egy rezesbanda- felvonulást, ami nagyon látványos volt, és jól is játszottak.
- Kunsthistorisches Museum. Sajnos a képtárból most is csak a németalföldiekre volt időnk, úgyhogy az olaszok miatt még egyszer vissza kell majd mennem. Viszont láttuk az idősebb és az ifjabb Brueghel leghíresebb képeit (Parasztlakodalom, Bábel tornya, Téli vadászat, satöbbi), amik nekem igen kedvesek, sok Rubenset, és egy pár Rembrandtot. Én most vethettem először egy pillantást élőben van Rijn mester egy festményére, és le voltam nyűgözve. Tudom, hogy mindenki ezt mondja, de tényleg igaz: az ő portréi élnek. A szemek tükrözik a modell jellemét, az arcok rengeteget elárulnak az illető életéről, és egyáltalán- csak azt várja az ember, hogy mikor néznek rá, és kérdezik meg, hogy mégis mit bámul? Hihetetlen.
És a városnézés mellett persze még azzal az előnnyel is járt ez a kis hétvégi túra, hogy az ősökkel lehettem, akiket már erősen hiányoltam. :-)