Az az igazság, hogy sosem voltam az a nagy naplóíró. Kicsi koromban mindig állati izginek találtam, hogy az egyébként elvből megvetett, de azért bőszen olvasott "Pöttyös regények" (emlékszik még rájuk valaki?) főhősnői minden bánatukat selyemkötésű, lelakatolt könyvecskéjüknek sírják el, és ezen felbuzdulva én is mindig nekiálltam feljegyzéseket vezetni valamelyik jegyzetfüzetembe, amiből azt megelőzően gondosan kitéptem az előző rendeltetésére utaló lapokat, majd gyöngybetűkkel belevéstem az elejébe a nevemet és azt, hogy ez az én NAPLÓM. Eleinte nagyon lelkesedtem, és rigorózusan bevezettem piciny lelkem minden rezdülését, a történéseket pedig szinte percre pontosan, de aztán egy- két nap, jobb esetben egy-két hét után mindig meguntam, és otthagytam az egészet. Egyszer egy egész hónapig bírtam, ami miatt olyan büszkeség töltött el, hogy évekig őriztem azt a füzetet, de aztán valamikor a középiskola idején beleolvastam, és elszörnyedve kihajítottam. Már bánom.
Sokáig nem értettem, hogy miért nem tudok naplót írni, mikor pedig amúgy enyhén grafomán vagyok, de aztán rádöbbentem, hogy azért, mert egyszerűen nem történik velem semmi, ami utólag különösebben érdekelné magamat. Meg aztán, egyelőre még jó a memóriám. (Csak tudnám, hova tettem a Cavintonomat?) Így föl is hagytam a próbálkozással.
A dolgok azonban változni látszanak. Holnap elutazom, hogy többé- kevésbé külföldön töltsem ezt a félévemet, és bár csak a szomszédba megyek, a kies Ausztriába, ahol a tyúkok Kinder- tojást tojnak, azt hiszem, a helyzet újdonsága fölvértez azzal a kitartással, ami eddig hiányzott belőlem. A másik ok pedig az, hogy így azon kedves rokonaim, barátaim és üzletfeleim is megtudhatják, mi van velem, akiket érdekel, hogy megy a sorom, de nem tartunk napi kapcsolatot.
Az ötletért szeretnék köszönetet mondani (esküszöm, közben könnyezve mosolygok és integetek virágcsokorral a kezemben) szeretett és sokat hiányolt évfolyamtársaimnak, a Tarkabarka Hölgynek és Gombinak, aki újabban akár Milla Jovovich hasonmásversenyt is nyerhetne. Ők ugyan kicsikét messzebb mentek, mint én, de így legalább majd nekem sem kell mindig mindent újra és újra elmesélnem. (Igen, ez a harmadik oka, hogy belefogtam ebbe. Lusta vagyok, na.) Köszönet továbbá mindenkinek, aki olvasni fogja, és ezen kívül pedig, csak hogy ki ne essek a stílusból:
VILÁGBÉKE!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése