Mini- Odüsszeia, II. ének

Miután nagy nehezen sikerült jegyet vennem a vonatra, elindultam Sopronba. Az az én nagy szerencsém, hogy, amint már említettem, számos rokonom lakik ott, így volt hol aludnom.
Maga a vasúti utazás eleinte nagyon kellemesen telt. Alig ültek rajtam kívül a kocsiban, kényelmes volt az ülés, néztem a tájat, szóval pihentem. Aztán egyszer csak befutottunk valahova, megállt a szerelvény... és elindult visszafelé! Ekkor kezdtem egy kicsit ideges lenni. Közben besötétedett, a vonat egyre kisebb és vacakabb állomásokon állt meg, és semmi jele nem volt, hogy közelednénk a határhoz, ráadásul rajtam kívül már mindenki leszállt, úgyhogy a kezdeti rossz érzésem lassanként pánikká alakult. Aztán végre bemondták, hogy Sopron következik, de megpróbáltatásaim itt még nem értek véget, ugyanis az Ausztriából jövő vonatok az állomás más részére érkeznek, mint a belföldi járatok, és ott bizony a feliratok nagy része még mindig németül van. Én meg félkómásan letámolyogtam, és azt látom, hogy egy fia magyar tábla nincs kint. Ekkor már eléggé kiakadtam, ugyanis azt hittem, hogy még mindig nem jöttünk haza, hanem a határon is van egy állomás. Aztán a várótermet már megismertem, nagyjából lenyugodtam, és sprinteltem buszjegyet venni, mielőtt bezár az újságos. Bár igazából használhattam volna a fehérvári jegyeimet is, tekintve, hogy ugyanúgy néznek ki, de én jó kislány vagyok.
Rendben megérkeztem a nagyihoz, aki örült, hogy lát, annak még jobban, hogy ezentúl gyakrabban megyek majd, ott aludtam, aztán a hajnali 5.20-as busszal hazaindultam.
A Sopron- Fehérvár autóbusz- járatokról tudni kell, hogy Győrig minden (de tényleg minden!) faluba bemennek, és onnan kezdve is csak néhányat hagynak ki. Így az egyébként két és fél órás út dupla annyi időbe telik. Persze a vonat se jobb, mert ott meg várni kell az átszállásra. Ezt a komótos zötykölődést elég nehezen viseltem, úgyhogy minden lehetséges módon próbáltam elfoglalni magam. Ettem, zenét hallgattam, olvastam, rajzolgattam, megint ettem, elpusztítva minden kaját, ami tegnapról maradt, majd végül átmentem japán turistába, és mindent lefényképeztem, ami egy kicsit is érdekes volt. Így értem végül Fejér megye kies székhelyére, otthonomba.
A következő két nap lelkes készülődéssel fog telni, aztán vissza Sopronba és hétfőn tovább, Bécsbe! Ha addig történik valami, majd megírom.