A helyszín továbbra is Bad Hofgastein- Angertal. Az ásatás tegnap befejeződött, az idő pedig végre élvezhető (még reggel sem esett!), így ma elhatároztuk, hogy elmegyünk kicsit túrázni, és megpróbáljuk követni a nevezetes Sackzug (ld. előbb) útvonalát. Ez persze nem jött össze, ugyanis rögtön az elején eltévedtünk, miután a térképen gyönyörűen bejelölt út nem volt hajlandó ott lenni. Gyenge idegzetű városlakók most ne olvassák tovább, én is nehezen hiszem el magamról, hogy ilyeneket műveltem.
Ugyanis ezek után patakokon gázoltunk át, embermagasságú páfrányok közt törtünk utat (hihetetlen látvány volt, csak sajnos nem volt még egy kezem, amivel a fényképezőgépet tarthattam volna a kapaszkodás mellett), csúsztunk és másztunk, és visszacsúsztunk és újra felmásztunk, és beleragadtunk az ágak közé, és kigabalyodtunk, és combig vizesek lettünk, aztán meg térdig sárosak… Szóval, mire felértünk a hegyi kunyhóhoz, ahova igyekeztünk, tényleg úgy festettünk, mint a neves kolléga, csak a machete meg az ostor hiányzott a kezünkből.
Innentől kezdve kicsit könnyebb volt, ugyanis a bejelölt turistaúton mentünk. Fölkúsztunk az erdőhatár fölé, és megkerestük egy réges- régi menedékház romjait, amit már az 1831-es térkép is elhagyottként jelöl. Itt a falakon kívül bocikat és valami iszonytató mennyiségű áfonyát találtunk, amit meg is dézsmáltunk rendesen.
Ezután elindultunk lefelé egy kényelmes ösvényen, ami az erdőn vezetett keresztül, ahol (különösen ajánlom Csenge barátnőm figyelmébe) mohaszakállak lengedeztek a fák ágain, megint csak páfrányok nőttek mindenütt, meg vadvirágok és persze gombák.
A tanárnő ezen rögtön fel is lelkesedett, így a délután fennmaradó részét buzgó keresgéléssel töltöttük, majd elégedetten tértünk haza. És hogy miért szeretnek a régészek gombászni? Hát azért, mert rohadt sok idejük van rá, amikor kint ülnek az erdő közepén egy ásatáson, ahol már nincs mit csinálni. Bizony.
Azután még este megnéztük az Alien-t (a DVD- ellátmányt és a laptopot én szolgáltattam, a hangszórót Katrin, a helyet pedig kedves szobatársaim), jókat kuncogtunk a hetvenes évek végi trükkökön, végül kimerülten aludni tértünk.
Ugyanis ezek után patakokon gázoltunk át, embermagasságú páfrányok közt törtünk utat (hihetetlen látvány volt, csak sajnos nem volt még egy kezem, amivel a fényképezőgépet tarthattam volna a kapaszkodás mellett), csúsztunk és másztunk, és visszacsúsztunk és újra felmásztunk, és beleragadtunk az ágak közé, és kigabalyodtunk, és combig vizesek lettünk, aztán meg térdig sárosak… Szóval, mire felértünk a hegyi kunyhóhoz, ahova igyekeztünk, tényleg úgy festettünk, mint a neves kolléga, csak a machete meg az ostor hiányzott a kezünkből.
Innentől kezdve kicsit könnyebb volt, ugyanis a bejelölt turistaúton mentünk. Fölkúsztunk az erdőhatár fölé, és megkerestük egy réges- régi menedékház romjait, amit már az 1831-es térkép is elhagyottként jelöl. Itt a falakon kívül bocikat és valami iszonytató mennyiségű áfonyát találtunk, amit meg is dézsmáltunk rendesen.
Ezután elindultunk lefelé egy kényelmes ösvényen, ami az erdőn vezetett keresztül, ahol (különösen ajánlom Csenge barátnőm figyelmébe) mohaszakállak lengedeztek a fák ágain, megint csak páfrányok nőttek mindenütt, meg vadvirágok és persze gombák.
A tanárnő ezen rögtön fel is lelkesedett, így a délután fennmaradó részét buzgó keresgéléssel töltöttük, majd elégedetten tértünk haza. És hogy miért szeretnek a régészek gombászni? Hát azért, mert rohadt sok idejük van rá, amikor kint ülnek az erdő közepén egy ásatáson, ahol már nincs mit csinálni. Bizony.
Azután még este megnéztük az Alien-t (a DVD- ellátmányt és a laptopot én szolgáltattam, a hangszórót Katrin, a helyet pedig kedves szobatársaim), jókat kuncogtunk a hetvenes évek végi trükkökön, végül kimerülten aludni tértünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése