Tegnap kis csapatunkból hárman elmentünk kirándulni Salzburgba, ami ugyebár, mint tudjuk, Mozart szent városa és ettől eltekintve is nagyon szép.
Katrinnal úgy döntöttünk, nem vesszük be magunkat a múzeumokba, ha már egyszer csak fél napunk van, inkább megpróbáljuk élvezni a jó időt, tekintve, hogy arrafelé beköszöntött a kánikula.
Mivel pont tegnap kezdődtek az ünnepi játékok, a belváros csurig volt turistával, mindenhol színpadokat ácsoltak, és a Salzach folyó egyik partját vagy egy kilométer hosszan egy óriási kirakodóvásár foglalta el, ahol az ember az andokbéli pánsíptól a Sissi és természetesen Wolfgang Amadeus portréjával díszített pálinkáskészletig mindent megkaphatott. Mi megelégedtünk néhány zacsi nevezetes kuglival, pár üvegcse likőrrel és képeslapokkal.
Megnéztük a barokk dómot, ami engem nem nyűgözött le különösebben, és a ferences templomot, aminek viszont annyi periódusa van, hogy az ember nem is tudja igazán eldönteni, milyen stílusúnak nevezze. Van ugyanis egy barokk homlokzata, gótikus toronnyal és főhajóval, meg itt- ott csöndben kikandikáló román oszlopfőkkel, és akkor még szó sem esett mondjuk a klasszicista mellékkápolnákról… Szóval érdekes épület.
Ezután átruccantunk a túlpartra, ahol véletlenszerűen rábukkantunk a Mirabell palotára és nevezetes kertjeire, melyek híresen gyönyörűek, majd hosszasan keveregtünk a bájos kis sikátorok labirintusában, még úgy nem döntöttünk, ideje enni valamit.
A kávézók és éttermek a közvetlen óvárosban persze dugig voltak, de, ami az átlagturisták hihetetlen birkatermészetét mutatja, kábé két utcával kijjebb találtunk egy majdnem üres, szép kis kiülős helyet, elfogadható árakkal. Itt Mohr im Hemd nevű édességet rendeltünk, ami tulajdonképpen kakaós lepény vaníliafagyival, tejszínhabbal és csokiöntettel. Na, ezért „mór ingben”.
Jóllakott napközisként visszaindultunk Bad Hofgasteinba, azonban Katrinnak közben eszébe jutott, hogy útba esik egy szabadtéri múzeum, ahova eredeti 17- 20. sz.-i parasztházakat vittek át és állítottak helyre, úgyhogy benéztünk ide is. Nagyon kedves hely, irtó érdekes dolgokat találhat az ember, ha jobban szétnéz. Csak azon voltunk elképedve, hogy az egyszeri osztrák paraszt mondjuk az 1700-as években már tényleg ilyen nagy, kényelmes és szépen berendezett házakban lakott? Igazából nem tudom, de ha igen, akkor jó volt nekik.
Végül hazatérve áldottuk a szerencsénket, hogy nincs baj a vércukrunkkal, ugyanis a vacsora „Germknödel” volt. Ez egy osztrák kaja, tulajdonképpen egy óriási, féltányérnyi lekváros gombóc, mákkal megszórva és cukros olvasztott vajjal nyakon öntve. Hát, nem épp kímélős kaja ez sem, de finom volt.
Óh, igen, és végül persze mondanom sem kell, amint beértünk Hof Gasteinba, természetesen eleredt az eső. Ezen a helyen kiválóan lehetne kísértetfilmet forgatni…
Katrinnal úgy döntöttünk, nem vesszük be magunkat a múzeumokba, ha már egyszer csak fél napunk van, inkább megpróbáljuk élvezni a jó időt, tekintve, hogy arrafelé beköszöntött a kánikula.
Mivel pont tegnap kezdődtek az ünnepi játékok, a belváros csurig volt turistával, mindenhol színpadokat ácsoltak, és a Salzach folyó egyik partját vagy egy kilométer hosszan egy óriási kirakodóvásár foglalta el, ahol az ember az andokbéli pánsíptól a Sissi és természetesen Wolfgang Amadeus portréjával díszített pálinkáskészletig mindent megkaphatott. Mi megelégedtünk néhány zacsi nevezetes kuglival, pár üvegcse likőrrel és képeslapokkal.
Megnéztük a barokk dómot, ami engem nem nyűgözött le különösebben, és a ferences templomot, aminek viszont annyi periódusa van, hogy az ember nem is tudja igazán eldönteni, milyen stílusúnak nevezze. Van ugyanis egy barokk homlokzata, gótikus toronnyal és főhajóval, meg itt- ott csöndben kikandikáló román oszlopfőkkel, és akkor még szó sem esett mondjuk a klasszicista mellékkápolnákról… Szóval érdekes épület.
Ezután átruccantunk a túlpartra, ahol véletlenszerűen rábukkantunk a Mirabell palotára és nevezetes kertjeire, melyek híresen gyönyörűek, majd hosszasan keveregtünk a bájos kis sikátorok labirintusában, még úgy nem döntöttünk, ideje enni valamit.
A kávézók és éttermek a közvetlen óvárosban persze dugig voltak, de, ami az átlagturisták hihetetlen birkatermészetét mutatja, kábé két utcával kijjebb találtunk egy majdnem üres, szép kis kiülős helyet, elfogadható árakkal. Itt Mohr im Hemd nevű édességet rendeltünk, ami tulajdonképpen kakaós lepény vaníliafagyival, tejszínhabbal és csokiöntettel. Na, ezért „mór ingben”.
Jóllakott napközisként visszaindultunk Bad Hofgasteinba, azonban Katrinnak közben eszébe jutott, hogy útba esik egy szabadtéri múzeum, ahova eredeti 17- 20. sz.-i parasztházakat vittek át és állítottak helyre, úgyhogy benéztünk ide is. Nagyon kedves hely, irtó érdekes dolgokat találhat az ember, ha jobban szétnéz. Csak azon voltunk elképedve, hogy az egyszeri osztrák paraszt mondjuk az 1700-as években már tényleg ilyen nagy, kényelmes és szépen berendezett házakban lakott? Igazából nem tudom, de ha igen, akkor jó volt nekik.
Végül hazatérve áldottuk a szerencsénket, hogy nincs baj a vércukrunkkal, ugyanis a vacsora „Germknödel” volt. Ez egy osztrák kaja, tulajdonképpen egy óriási, féltányérnyi lekváros gombóc, mákkal megszórva és cukros olvasztott vajjal nyakon öntve. Hát, nem épp kímélős kaja ez sem, de finom volt.
Óh, igen, és végül persze mondanom sem kell, amint beértünk Hof Gasteinba, természetesen eleredt az eső. Ezen a helyen kiválóan lehetne kísértetfilmet forgatni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése