Búcsú a tehenektől --- utolsó bejegyzés, 2008.08.01

Vége lett az ásatásnak és teljesen le vagyok törve. Úgy maradtam volna még, ismerkedni a bocikkal meg az aljas, ujjleharapó szándékú szamárral, kirándulgatni a hegyekben, és kísérletezni Katrin, a PhD-sünk szíve csücskével, a tachyméterrel, ami gyakorlatilag fölöslegessé teszi az ásatási rajzokat, mert mindent szépen bejelöl magától! Ez egy igazán jó kis kiruccanás volt, és ha nem is dolgoztunk olyan sokat, azért volt haszna, plusz tök jól éreztük magunkat.
A tanárnő végül azt mondta, nagyon meg volt velünk elégedve, ami jó, mert tényleg igyekeztünk, és azért nem esik rosszul az embernek, ha kicsit megerősítik a lelkét, hogy nem teljesen béna abban, amit csinál.
Tegnap az egyik szobatársamnál aludtam Bécsben, akivel jól eldumáltunk, aztán ma még beszaladtam az egyetemre segíteni pakolni meg leleteket szortírozni, most pedig úton vagyok hazafelé.
Ezzel pedig búcsút mondok a császárvárosnak is, remélhetőleg nem véglegesen, de egy időre biztosan. Nagyon fog hiányozni, és amíg Pesten ülök majd a dugig tömött négyeshatoson, vagy kétségbeesetten próbálok elintézni valamit, ami normális esetben mintegy két percbe telne, de már egy órája várok rá, nosztalgiával fogok gondolni arra, hogy csinálják ezt csak pár száz kilométerrel arrébb. Ez a város sem tökéletes, és azért örülök a hazatérésnek, de hiányozni fog. Pedig már éppen kezdtem ráérezni a wienerisch nyelvjárás finomságaira is…
Az az egy jó van az egészben, hogy lassan az évfolyam többi része is visszatér kis hazánkba, és akkor rendezhetünk óriási fényképnézegetési esteket, meg egyáltalán.
Naszóval, kedves olvasók, itt most befejezem ezt a blogot. Egy darabig még biztos megtaláljátok majd, de akkor már egyszerűbb lesz megkérdezni engem.
Alles Gutes, Tschüß Ba-Ba, Bussy- bussy, meg miegyéb:

Ági, aki többet már nem nevezhető otthonülőnek.

Képek az alpesi kirándulásról

Ilyen volt a kilátás a hegyi kunyhótól. Jó magas, hmm? Ahol már nincsenek fák, az az erdőhatár fölött van.

És megyünk. Ez már a túra kényelmesebb része volt.

Ismerkedem az Alpesek félvad szarvasmarháival. Szerencsére nem jártam úgy, mint Mehemed. Talán mert én már láttam tehenet.

Romok a semmi közepén, páfrányokkal, lapuval és áfonyával.

Azok a bizonyos szakállas mohás fenyők.

A csapat Indiana Jones-t játszik, avagy miért szeretnek a régészek gombászni?- 2008.07.30

A helyszín továbbra is Bad Hofgastein- Angertal. Az ásatás tegnap befejeződött, az idő pedig végre élvezhető (még reggel sem esett!), így ma elhatároztuk, hogy elmegyünk kicsit túrázni, és megpróbáljuk követni a nevezetes Sackzug (ld. előbb) útvonalát. Ez persze nem jött össze, ugyanis rögtön az elején eltévedtünk, miután a térképen gyönyörűen bejelölt út nem volt hajlandó ott lenni. Gyenge idegzetű városlakók most ne olvassák tovább, én is nehezen hiszem el magamról, hogy ilyeneket műveltem.
Ugyanis ezek után patakokon gázoltunk át, embermagasságú páfrányok közt törtünk utat (hihetetlen látvány volt, csak sajnos nem volt még egy kezem, amivel a fényképezőgépet tarthattam volna a kapaszkodás mellett), csúsztunk és másztunk, és visszacsúsztunk és újra felmásztunk, és beleragadtunk az ágak közé, és kigabalyodtunk, és combig vizesek lettünk, aztán meg térdig sárosak… Szóval, mire felértünk a hegyi kunyhóhoz, ahova igyekeztünk, tényleg úgy festettünk, mint a neves kolléga, csak a machete meg az ostor hiányzott a kezünkből.
Innentől kezdve kicsit könnyebb volt, ugyanis a bejelölt turistaúton mentünk. Fölkúsztunk az erdőhatár fölé, és megkerestük egy réges- régi menedékház romjait, amit már az 1831-es térkép is elhagyottként jelöl. Itt a falakon kívül bocikat és valami iszonytató mennyiségű áfonyát találtunk, amit meg is dézsmáltunk rendesen.
Ezután elindultunk lefelé egy kényelmes ösvényen, ami az erdőn vezetett keresztül, ahol (különösen ajánlom Csenge barátnőm figyelmébe) mohaszakállak lengedeztek a fák ágain, megint csak páfrányok nőttek mindenütt, meg vadvirágok és persze gombák.
A tanárnő ezen rögtön fel is lelkesedett, így a délután fennmaradó részét buzgó keresgéléssel töltöttük, majd elégedetten tértünk haza. És hogy miért szeretnek a régészek gombászni? Hát azért, mert rohadt sok idejük van rá, amikor kint ülnek az erdő közepén egy ásatáson, ahol már nincs mit csinálni. Bizony.
Azután még este megnéztük az Alien-t (a DVD- ellátmányt és a laptopot én szolgáltattam, a hangszórót Katrin, a helyet pedig kedves szobatársaim), jókat kuncogtunk a hetvenes évek végi trükkökön, végül kimerülten aludni tértünk.

Eedelweiss, Eeedelweiss… - 2008.07.27

Ma reggel tisztára a Muzsika hangjában éreztem magam (csak az a fránya Von Trapp kapitány nem akart befutni), ugyanis a hajnali zápor után végre kisütött a nap, vízcseppek csillantak a fűszálakon, csiripeltek a madarak, meg minden egyéb, így kiszabadultam sétálni kicsit. Eredetileg a bad gasteini termálfürdőbe akartam ugyan menni a lányokkal, de sajnos még túlságosan meg vagyok fázva az ilyen vizes mókákhoz.
Azonban annyi baj legyen, a remekbeszabott alpesi táj mindenért kárpótolt, és havasi gyopárt nem is találtam, összeszámoltam másfél óra alatt hétféle pillangót, öt különböző fajta madarat, láttam egy mókust is, és rengeteg fát, mohát, zuzmót, virágot, bokrot, amiknek kábé egy tizedéről tudtam, micsoda.
A legjobb az volt, mikor egy öreg hídhoz értem, aminek nedves fája a hirtelen kisütő naptól lanyha fenyőillatú párákat sóhajtozott minden lépésnél. Aztán egy kis forrásra bukkantam, amit moha és lila virágok nőttek körül. Közülük tört elő a jéghideg, kristálytiszta víz, hogy aztán megszámlálhatatlan zúgón át siessen a patakba. A szokatlan melegtől gőzölgött az egész erdő, és a harmat, meg az eső maradéka szinte a szemem láttára tűnt el, misztikus párába vonva a fenyők törzseit. Mit is mondhatnék? Jó kis hely ez. (És nem, nem énekeltem. De csak azért nem, mert még mindig nincs hangom…)

Képek Salzburgból és a skanzenből

Salzburg, utcakép. Érdemes megjegyezni, hogy a különböző gyorséttermek logóit is a környezethez igazították, így a Meki is egy ragyogó, cizellált cégérrel hirdeti magát. :-)

Mirabell palota, kert, pegazus, napsütés. Ennyi elég, hogy egész nap jól érezzem magam.

Vár és város.

Szabadtéri múzeum, kápolnácska, fazsindellyel.

Szabadtéri múzeum. Csendélet babakocsival.

Valaki nagyon szerethette a méheit, hogy ilyen kast készített nekik.

Iskola, 1800-as évek eleje.

Kovácsműhely, 1700-as évek.

A lényeg a Henkel (TM) minőség! Mosókonyha, 19. sz. vége.

A salzburgi édes élet – 2008.07.26

Tegnap kis csapatunkból hárman elmentünk kirándulni Salzburgba, ami ugyebár, mint tudjuk, Mozart szent városa és ettől eltekintve is nagyon szép.
Katrinnal úgy döntöttünk, nem vesszük be magunkat a múzeumokba, ha már egyszer csak fél napunk van, inkább megpróbáljuk élvezni a jó időt, tekintve, hogy arrafelé beköszöntött a kánikula.
Mivel pont tegnap kezdődtek az ünnepi játékok, a belváros csurig volt turistával, mindenhol színpadokat ácsoltak, és a Salzach folyó egyik partját vagy egy kilométer hosszan egy óriási kirakodóvásár foglalta el, ahol az ember az andokbéli pánsíptól a Sissi és természetesen Wolfgang Amadeus portréjával díszített pálinkáskészletig mindent megkaphatott. Mi megelégedtünk néhány zacsi nevezetes kuglival, pár üvegcse likőrrel és képeslapokkal.
Megnéztük a barokk dómot, ami engem nem nyűgözött le különösebben, és a ferences templomot, aminek viszont annyi periódusa van, hogy az ember nem is tudja igazán eldönteni, milyen stílusúnak nevezze. Van ugyanis egy barokk homlokzata, gótikus toronnyal és főhajóval, meg itt- ott csöndben kikandikáló román oszlopfőkkel, és akkor még szó sem esett mondjuk a klasszicista mellékkápolnákról… Szóval érdekes épület.
Ezután átruccantunk a túlpartra, ahol véletlenszerűen rábukkantunk a Mirabell palotára és nevezetes kertjeire, melyek híresen gyönyörűek, majd hosszasan keveregtünk a bájos kis sikátorok labirintusában, még úgy nem döntöttünk, ideje enni valamit.
A kávézók és éttermek a közvetlen óvárosban persze dugig voltak, de, ami az átlagturisták hihetetlen birkatermészetét mutatja, kábé két utcával kijjebb találtunk egy majdnem üres, szép kis kiülős helyet, elfogadható árakkal. Itt Mohr im Hemd nevű édességet rendeltünk, ami tulajdonképpen kakaós lepény vaníliafagyival, tejszínhabbal és csokiöntettel. Na, ezért „mór ingben”.
Jóllakott napközisként visszaindultunk Bad Hofgasteinba, azonban Katrinnak közben eszébe jutott, hogy útba esik egy szabadtéri múzeum, ahova eredeti 17- 20. sz.-i parasztházakat vittek át és állítottak helyre, úgyhogy benéztünk ide is. Nagyon kedves hely, irtó érdekes dolgokat találhat az ember, ha jobban szétnéz. Csak azon voltunk elképedve, hogy az egyszeri osztrák paraszt mondjuk az 1700-as években már tényleg ilyen nagy, kényelmes és szépen berendezett házakban lakott? Igazából nem tudom, de ha igen, akkor jó volt nekik.
Végül hazatérve áldottuk a szerencsénket, hogy nincs baj a vércukrunkkal, ugyanis a vacsora „Germknödel” volt. Ez egy osztrák kaja, tulajdonképpen egy óriási, féltányérnyi lekváros gombóc, mákkal megszórva és cukros olvasztott vajjal nyakon öntve. Hát, nem épp kímélős kaja ez sem, de finom volt.
Óh, igen, és végül persze mondanom sem kell, amint beértünk Hof Gasteinba, természetesen eleredt az eső. Ezen a helyen kiválóan lehetne kísértetfilmet forgatni…

Képek Alt Böcksteinból és Bad Gasteinból

Az egyszeri bányászfalu temploma. Öhm, hát igen, nem rossz.

Ilyen helyen még eltemetve sem olyan rossz lenni. Alt Böckstein- temető.


Bad Gastein, vízesés. Azt hiszem, ehhez nem kell további kommentárokat fűznöm.

Kilátás Bad Gasteinra.

Hegyikristály extra. A háttérben a bad gasteini templom makettje.

Hol is vagyunk tulajdonképpen?

Hát itt. Ez a patak az ásatás mellett.

A bázis.

Leszáll a köd Bad Hofgasteinra.

És a kihagyhatatlan kerti törpe... :-P

Jelentések a betegszobából – 2008.07.23- 24

Azt hiszem, az előző bejegyzés végén tanúsított optimizmusom eléggé alaptalan volt. Jelen pillanatban lázas betegen, gyulladt torokkal fekszem idehaza, még a többiek kint szenvednek az ásatáson.
A táj továbbra is gyönyörű, a bocik kolompolnak a legelőn, a hegyeket pedig fehér takaró borítja. Nem vicc, tegnap reggelre leesett a hó a magasabb csúcsokon, úgyhogy nagy megkönnyebbülésemre úgy döntöttünk, inkább múzeumba megyünk. Kíváncsi vagyok, hogy érezném magam, ha kint lettünk volna a terepen. Vagyis, inkább mégse.
Két múzeumot néztünk meg, az első az Alt Böckstein-i, 18. sz.-i bányásztelepé volt, amit egy-az-egyben gyönyörűen helyreállítottak, így tulajdonképpen skanzenként is funkcionál. Mint megtudtuk, a „Bergleute”, azaz a hegyi emberek egészen sajátos szokásokkal és nyelvezettel bírtak, és büszkén viselték bányász egyenruhájukat, ami a 13. sz.-tól II. József (mert ki más?) reformjáig furcsamód fehér volt. Kész élvezet lehetett mosni őket… Ezenkívül sokat tanultunk a bányászati módszerekről, láttunk szép kristályokat, és megismerkedtünk a „Sackzug” működésével.
Ez az egyszerű ám zseniális módozat az érc szállítására engem egészen lenyűgözött. Telente fönn a bányáknál szépen disznóbőrbe varrták a kitermelt és kisebb darabokra tört cuccot, majd a zsákokat összekötötték egymás után egy hosszú- hosszú sorba. Ezután egy jó erőben lévő fiatalember, kezében egy hegyes vasrúddal fölpattant az első zsákra, még valamelyik hátulsóra egy kutyus ült föl, akinek az volt a feladata, hogy majd az üres zsákokat visszavigye, aztán uzsgyi, neki a lejtőnek! Ez aztán a bobozás…
Egyébként a mi lelőhelyünkre is így küldték le a cumót, és a tanárnő el is határozta, hogy megkeressük a pályát (mert valamennyire azért kiképeztek egy utat, hogy egyenletesen csússzon a zsákvonat), úgyhogy majd az is izgis lesz, mikor ráhelyezzük a 18. sz.-i térképet a maira, aztán jöhet a fémkereső.
Ezenkívül ellátogattunk Bad Gasteinba is, ami több császártalálkozó színtere volt a monarchia idején, de mára már sajnos sokat vesztett egykori nagyvilági fényéből. Ezt ugyan nem igazán értem, miért, ugyanis a városka közepén, de tuti a közepén, egy kb. 60 m magas vízesés zúdul alá, ami fölött konkrétan átmegy a főutca. Hihetetlen jól fest, és mindez gyönyörű, különös, karcsú, békebeli épületekkel keretezve… Van valami egészen sajátos hangulata. Található még itt egy remek termálfürdő, két gótikus templom és sok hegy. Maga a múzeum viszont nem volt túl nagy szám, kivéve azt az iszonytató méretű (kb. fél méter magas) hegyikristályt, amit a lelőhelyünkön dolgozó egyik munkásbácsi nagybátyja talált jártában- keltében.
Amúgy errefelé is van egy érdekes télűző népszokás, amiben a schön és a schiach (tájszó az ártóra) szellemek mérkőznek meg egymással, természetesen mindig az előbbiek győzelmével. A Schiachok jelmeze kísértetiesen emlékeztet a busójárókéra, még a Schönök óriási (van, hogy másfél méter magas és egy méter széles), drótkeretre szerelt, virágokból, szalagokból, tükrökből és minden egyéb színes dologból álló fejdíszt viselnek. A felvonulást a mai napig minden évben megtartják, a turisták nagy örömére, főleg, hogy hagyományosan van egy olyan szereplő is, aki pókember módjára ugrál a szállodák párkányain és erkélyein, végigcigánykerekezik a vízesés fölött, a híd korlátján, satöbbi, satöbbi.
Naszóval, most vissza szundizni, mert megfázás ellen a legjobb orvosság a sok aszpirin, és még annál is több alvás, remélem, hamarosan már gyógyultan jelentkezem újra.

Üdvözöljük Bad Hofgasteinban, a tehenek és kerti törpék földjén!- 2008.07.20- 21

Hát, eljutottam ide is. Itt vagyunk az ásatáson, fönn a nagy magos Alpokban. Csekély 10 óra utazás után tegnap már nem volt kedvem írni, úgyhogy most pótolom. Tulajdonképpen úgyis tök mindegy, mert nincs internet, így csak akkor tudom majd feltölteni a dolgokat, ha hazaérek. (Bár a tanárnőnek van mobil netje, de nincs pofám megkérdezni, hogy használhatnám-e a blogom frissítésére…)
Naszóval, minden zökkenőmentesen ment, elértem minden csatlakozást, nem hagytam el egy táskát se, a tanárnő is kijött elénk az állomásra, úgyhogy idáig minden rendben volt, és onnantól kezdve csak még jobb lett.
Megérkeztünk a szállásra, ami egy klasszikus osztrák panzió muskátlikkal, bocikkal, csacsival és természetesen rengeteg kerti törpével, valamint egy zerge életnagyságú szobrával, mert az elengedhetetlen része az alpesi miliőnek. A kilátás csodálatos, a levegőt harapni lehet, az ágy kényelmes (majdnem 12 órát aludtam), a fürdőszoba szép és tiszta, az ellátás pedig egyszerű, de bőséges.
Utóbbiról szólva, nekünk csak az esti itókákat kell fizetni, minden más az ásatás számlájára megy. Kedves tanerőnk még csokit és gyümölcsöt is hozott nekünk, szóval lehet otthon pedálozni a tanásatáskon. Persze, igaz, hogy itt csak heten vagyunk össz-vissz.
A feltárás egyébként munka szempontjából is mondhatni, khm, oktató jellegű. Egy későközépkori és koraújkori nemesfémolvasztó műhelyről van szó, amit egyszer már félig kiástak, mi csak befejezzük, hogy szabadtéri múzeumot csinálhassanak belőle. Lelet igazából sose volt sok, most meg még annyi sem maradt. Tavaly találtak egy fejszét, három szöget, aztán annyi. A rétegek gyönyörűen elválnak, szóval, ideális helyszín az ismerkedéshez a régészettel. Van is egy kezdőnk, aki még sose járt ásatáson.
Mi Bencével élvezzük a tájat, valamint finomítjuk a bontási és csákányozási technikánkat. (Asszem, nagyon jól tettem, hogy elmentem Csókakőre múlt héten, mert így most tudom, hogy mekkora köveket bírok el egyedül.)
A helyszín egyébként majdnem teljes egészében le van fedve, úgyhogy az eső sem akkora gond, szép hosszú szüneteket tartunk, és egy remekbe szabott, kristálytiszta patak zúdul le a hegyről tőlünk kábé 10 méterre. Szóval, mit is mondhatnék még? Az a gyanúm, megfogtam az isten lábát, és őszintén remélem, hogy ezirányú véleményem nem is fog változni. Megyünk majd Salzburgba és a Bad hofgasteini múzeumba is, meg végignézzük a környékbeli lelőhelyeket, a hétvége pedig szabad, úgyhogy egyelőre minden tök jónak tűnik.
Jelen pillanatban az az egyetlen gondom, hogy kicsit hideg van. Talán egy ujjatlan póló, egy rövid ujjú póló, két pulcsi és egy széldzseki elég lesz holnapra. Nem baj, mindenesetre van aszpirinem…

(A képen a szállásunk látható.)

Home, home again...

Hát, ennyi volt. Hétfő este hazajöttem és már csak ásni megyek vissza. Szomorú vagyok.
Készítek egy listát a teljesség igénye nélkül, hogy mit szerettem legjobban Bécsben.

• A parkokat, ahol nyílnak a virágok és az emberek a jó idő első jelére kifekszenek napozni.
• A Stephansdomot és Pilgramot.
• Az egyiptomi sztélét az egyetem aulájában.
• A monarchia- korabeli U-Bahn állomásokat, amik nyugodtan mehetnének Gotham Citybe, úgy, ahogy vannak.
• A pékségeket (különös tekintettel a nugátos táskájukra) és a kávét.
• A kilátást a koli konyhájából a szomszéd paradicsomi teraszára és a dombokra.
• A sokféle embert az utcákon.
• A ringlispíl- villamosmegállót a Schottentornál.
• A focimezes Anubiszt és a focilabdásra festett bokrokat.
• A Naschmarktot.
• Ahogy bemondják a villamoson: "Skodagasse. Privatspital-Konfraternität."
• A tógás Ferenc császárt, akin mindig olyan jót lehet röhögni.
• Savoyai Jenőt.
• Hogy a Rathaus Platzon mindig van valami szórakoztató, legyen az jégpálya, Fanzone vagy stájer tökfesztivál.
• A furcsa kis boltokat, ahol a legmeglepőbb dolgokat lehet kapni.
• A Kaiser G'spritztert, a Radlert, a Zwicklt.
• A Hundertwasser- féle szemétégetőt.
• A Mozart- kuglit.
• A koncertjegyeket ajánlgató parókás, zsabósinges fazonokat.

...
...
Vissza akarok menni! :-)
(Azért majd még az ásatásról beszámolok ám...)

Kaiser G'spritzter

Tudom, egészségemre. :)

Stephanieval új kedvenc italunk van, a bodzaszörpös fröccs, ami a fenti ragyogó néven fut. Mivel nekem még volt fél üveg tokaji hárslevelűm, ő meg kapott egy üveg házi bodzaszörpöt, nos, a délutáni programunk eléggé adta magát...

Fényképes összefoglaló következik.

Az összetevők. Nagyon fontos a megfelelő alapanyagok kiválasztása.

A citromszelet a megfelelő tálalás elengedhetetlen kelléke. (A nyakam meg baromira leégett délelőtt.)

A varázsige: Holunderbeerblüten- Syrup! Aki egy lélegzetre kimondja, extra adagot kap.

A bor, mellyel külhonban is a hazai szőlősgazdákat támogatom.

Vinni kell bele egy kis pezsgést... (az egér ezúttal megúszta.)

Dekoráció. Ez az összes poharunk, azért a nagy bögre. De megfigyelhető, hogy színei harmonizálnak a bodzaszörpös- üvegével, a citroméval illetve a pólóméval. Mert a dolgoknak meg kell adni a módját. ;)

Nem, ez még nem a második adag volt, csak ennyire örülünk, hogy sikerült Kaiser G'spritztert készítenünk, és még a nevét is ki tudjuk mondani! Egy ideig.

Schloss Belvedere

Nem, most nem foci. Most Jenő. ;)

Még vasárnap elmentünk Stephanieval megnézni a jó Savoyai Jenő kicsiny palotáját, de azóta se volt érkezésem írni róla. Igazából nem is akarok hosszasan értekezni, csak szeretném kiemelni, hogy a barokk építészet is lehet jó és kiegyensúlyozott! A "nemes lovag" (hivatalos cím, rajta van a szobrán) építészének legalábbis sikerült ilyet alkotni.


A két palota, mint a kompozíció két végpontja, a kert szigorú szimmetriája, mely, ha jól emlékszem, a tökéletességhez vezető utat szimbolizálja, és szinte japános szikársággal párosul, amit itt-ott látszólagos (le merném fogadni, hogy már az elején pontosan tudták, hova mi kerüljön) összevisszaságban ültetett vadvirágok oldanak fel... Valaki nagyon tudott. Leemelem a kalapom, a szfinxen lovagló Cupidók ellenére is.


A képtár is szép volt, bár nem tudtuk az egészet végigjárni. Legjobban a fantasztikus realizmusról szóló kiállítás fogott meg, ahol láttunk néhány nagyon jó és/vagy nagyon elborult festményt.


Rakok be egy- két képet.

Rálátás a kertre a Felső- Belvederéből

Az Alsó- Belvedere felé vezető út

A felső kastély

Ági és a virágok

Stephanieval arra jutottunk, hogy ezek a kis aljas Cupidók valami nagyon csúnya dolgot művelnek azzal a "hal-fickóval"... :)

Casillas. Mert megérdemlem.

Nem fogjátok kitalálni. Foci. :-D

Ma kimentünk a szobatársammal a kolitól egy sarokra lévő kocsmába megnézni a spanyol- olasz meccset, mert azt azért mégsem lehet kihagyni.

A bár nagyon helyes, van egy szép nagy kivetítője, és mindenféle érdekes dolgokat lehet enni- inni. Mi például bodzaszörpös-citromos fröccsöt kortyolgattunk, és pirítóst ettünk helyi, főtt tojásos körözöttel meg snidlinggel, illetve mozzarellával és paradicsommal. Hmm, fincsi.

Szóval, a lényegre.

A fiúk a pályán persze nem bírtak egymással, bár mondjuk ez várható volt ilyen masszív védelemmel mindkét oldalról. A spanyoloknak volt pár szép helyzete, dehát Buffon az Buffon, meg a kapufa is vele volt. Azt hiszem, Stephanieval a műértő közönség idegeire mentünk az olyan kommentekkel, hogy "Odanézz, Villának fülbevalója van!" vagy "Az olasz edző hasonlít George Clooneyra!", de alapjában véve jól szórakoztunk, tekintve, hogy ő a középsuliban focizott, ami már így is több, mint amit én elmondhatok magamról.

Aztán jöttek a tizenegyesek, és nekem, nos, a kapusok a gyengéim. Na, akkor kezdtem izgulni. Amikor mindketten védtek egyet- egyet, már szó szerint a körmömet rágtam. És akkor újra Iker Casillas következett, aki 18 éves kora óta, mióta részben neki köszönhetőn nyerte meg a Real Madrid a BL-t, a legkedvesebb számomra minden focista közül. Nem elhanyagolható tényező, hogy átkozottul jóvágású. Kahnért valahogy sosem tudtam így lelkesedni... (a lakótársam meg is jegyezte: "Hát, általában nem vagyok ennyire oda a hapsikért a TV-ben. De most nézd meg ezeket a spanyolokat! Wow." Egyetértettünk. ;-)

És kivédte! Kivédte! Az a srác egy zseni. A kocsma tombolt. A spanyolok továbbjutottak!

(És mindez kábé 1 km-re történt onnan, ahol ültem! Nem mintha túl sokat számítana, de akkor is...)

Olééé-olé-olé-olé! :-D

Még mindig foci

Török- horvát meccs. Gondolom, hallottatok már róla...
A lelkes szurkolók a Stephansdom előtt csépelték egymást már órákkal a meccs előtt, a rendőrségnek könnygázgránátokat is be kellett vetnie. Szerencsére nem azt a napot választottam, hogy elmenjek még egyszer utoljára megcsodálni Pilgramot.
Hogy akkor mit láttam?
Délután Steffivel és Sonjával két metrómegállóra a stadiontól kávézgattunk. A városnak azon részét a horvátok uralták, így mindenhol piros- fehér kockákat láttunk. Teljes családok vonultak a nemzeti színekbe öltözve, és vidáman fagyiztak meg énekeltek. Meg is egyeztünk a lányokkal, hogy nem lesz itt semmi gond, el is megyünk este az Albertinába, ami kábé egy köpésre van a Stephansplatztól, néprajzos partira. Erről végül lemondtunk, mikor megláttuk a híreket.
Talán jobb is.
Este csak a hangokat hallottam a gang felől (ugyebár a kolim tele van volt jugoszlávokkal, a szomszédban pedig egy halom török lakik): délszláv danolászás. Török diadalordítás. Néma csönd. Felhördülés. Csönd. Csalódott kiáltások. Petárdák, keleti lakodalmas rock.
Másnap reggel mentem a boltba. A sarki török étteremre valaki egy horvát zászlót aggatott, és összefirkálta a falat. Kedvenc bizsuárusomnak (pedig ő afgán, nem is török) betörték az egyik ablakát.
Hát, ez történik, ha a város két legjelentősebb kisebbsége játszik egymás ellen. Mert a foci komoly dolog.

Foci és más fontos dolgok

Miután tegnap hazaértem a várnéző túráról, még elmentem a német barátnőimmel a Rathausplatzra megnézni a német- lengyel meccset. Nagyon nagy hangulat volt, még nagyobb tömeg, de egyrészt iszonyúan fáradt voltam, másrészt hiába aggattak rám kedvesen egy óriási német zászlót és nyomtak a fejembe egy fekete- piros- sárga parókát, én soha életemben nem szurkoltam a németeknek, és valahogy egyszerűen nem tudtam beleélni magam a helyzetbe. Így aztán az első félidő után udvariasan elbúcsúztam, és hazafelé vettem az irányt, mint kiderült, épp időben. Az történt ugyanis, hogy abban a pillanatban, ahogy beléptem a szobám ajtaján, odakint elkezdett teljes erőből szakadni az eső. Hm, remélem a lányok nem fáztak meg...
Ja, és ma pedig új szobatársat is kaptam! A neve Stephanie és amerikai, Észak- Carolinából! Így végre olyasvalakivel gyakorolhatom az angolt, aki anyanyelveként beszéli, és ráadásul paleontológus. Na, ő legalább biztos nem fogja tőlem megkérdezni, hogy mikor megyek kiásni a dinókat... Kezdetnek tökéletes. :-)

Képek Badenből

Szóljon, aki építési periódusokat szeretne meghatározni! (Rauheneck tornya)

Régészek és cosplayerek. Elsőként jön lefelé nemes professzorunk.
A Királybarlang (Königshöhle) Rauhenecknél. Állítólag IV. Béla ide bújt el a tatárok elől, és valamit elrejtett az egyik sarokban, de nem értettem, hogy mit. :-(
Napóleon! A jó Bonaparte mindenkire a frászt hozta a múzeumban, mert egyfolytában azt hittük, hogy tényleg ül valaki velünk szemben, és morcosan figyel minket...
Rauhenstein vára a toronyból. Nem rossz, hmm?
Szegény hátrányos helyzetű Scharfeneckből csak ennyi maradt. Ez egy bizonyos nógrádi kirándulást juttatott eszembe. ("És itt állt Zagyvafő várának tornya." "Hol itt?" "Hát itt!" "Ezt nem mondod...")

A csapat nyugtával dicsérte a napot, és elmerült a komoly tudományos munkába, jelesül az étlap tanulmányozásába.

Várnéző túra Badenben

Ausztria várakban gazdag ország. Egy városnak akár három is van! Ezt használtuk ki most szombaton és vasárnap, és leutaztunk a Bécstől kb. 30-40 km-re lévő Badenbe, megnézni a festői erődítményeket, amiket mintha csak azért építettek volna, hogy a monarchia- korabeli előkelőségek hazavihessenek róluk egy képet szuvenírnek.
Ez azért lényeges, mert ez a kedves kisváros császári rezidencia volt a 19. század közepéig, és épp ezért a mai napig teljesen tele van klasszicista villákkal és ősparkokkal, a múzeum épülete pedig kábé olyan szinten van megépítve, mint otthon a Szépművészeti, csak kicsit kisebben. Ahogy autóztunk a fasorokkal kísért utcákon, azt se tudtuk, hogy hirtelen hova nézzünk, mert mindenhol volt valami látnivaló.
Reggel a múzeumban hallgattunk meg néhány mérsékelten érdekes előadást, aztán kimentünk Rauheneck várához, hogy felmérjük az építési fázisait. Ami persze nem sikerült igazán kis csapatunknak, mert még sose csináltunk ilyet. Na nem baj, attól még vicces volt, főleg hogy összetalálkoztunk egy csapat cosplayerrel (anime- és mangarajongók, akik beöltöznek a kedvenc hőseik jelmezeibe). Mivel kölcsönösen nagyon érdekesnek találtuk egymást ("Hú, és ti miért nem Egyiptomban vagytok?" "Hú, és ez egy igazi szamurájkard?"), végül kiegyeztünk abban, hogy ők fényképeznek minket, mi meg őket. :-)
Vasárnap pedig Rauhenstein és Scharfeneck várát néztük meg. Mindkettő gyönyörű helyen van, de utóbbiból nem sok maradt.
Berakok pár fényképet, mert a költői vénám azt hiszem nem lenne elég a szemléletes leíráshoz...

Kép a cosplayerekről, Juli kedvéért. (A copfos lány az előtérben a mi csapatunkat erősítette.) :-)

Koncert Schönbrunnban

Kedd este a bécsi filharmonikusok adtak szabadtéri koncertet Schönbrunnban, amit naná, hogy nem hagyhattunk ki! Az eső esett, elég durván késtünk is, mert tovább tartott a németóra, de nagyon csúcs volt! A parkot gyönyörűen bevilágították, a repertoár főleg romantikus művekből állt, amik adtak valami hihetetlenül misztikus hangulatot az egésznek... Inkább nem is szövegelek, hanem beszéljenek a képek:

Itt a tömeg látható, meg a kivetítő. A színpadot esélytelen volt lefotózni, mert mindig homályos lett.

A díszkút a színpad háta mögött. Hááát, nem rossz... Kábé még három napig bírtam volna nézegetni.A gloriett, amiről nekem mindig Agatha Christie jut eszembe. Valami szegény bécsiek épp magánpartit tartottak benne, egyidőben a koncerttel. Rómás régészek figyelmébe ajánlom a diszkrét tropaeumokat a két szélen! ;-)Kilátás a gloriettől. A fényszórók sajnos kikerülhetetlenek voltak. :-(