Helyzetjelentés és könyvajánló

Na, visszajöttem Bécsbe, kemény két napra, mert csak úgy tudom befejezni a könyvtárazást, ha hazatérek a hosszú hétvégére.
Azt kérditek, mi a csudának kell nekem otthon kutakodnom, ha egyszer idekint vagyok? Hát először is, ott vagyunk ugye "Mi és az idegenek". A "mi" mint görögök és rómaiak értendőek, természetesen. Ez egyébként egy tök szuper szeminárium odahaza, de szép hosszú dolgozatot kell rá írnom, minthogy nem tudok bejárni, és kellenek a források, amikből idézgethetek. Ez az egyik.
A másik meg az, hogy a Burgenforschung alias Várkutatás órámon a tanárbácsi figyelmetlenségből hagyta, hogy ketten is ugyanazt a témát válasszuk, így amikor meghallotta, hogy hazamegyek, teljesen föllelkesült, és közölte, hogy akkor én talán dolgozzam föl a magyarországi példákat, mert milyen izgis lesz összehasonlítani a nyugatabbi fejlődéssel. Mivel eleve azért mentem oda hozzá, hogy szóljak, nem tudom arra a hétre leadni a dogámat, amire ő kérte, mert akkor vannak a pesti referátumaim, nem akartam mondani neki, hogy állatira nem lesz időm még őhozzá is irodalmat gyűjteni. Hát így esett az eset.

Ami pedig a könyvajánlást illeti, hétvégén ráakadtam egy nagyon vicces regényre odahaza. Néha valami különös késztetést érzek, hogy olyan ponyvairodalmat olvassak, amiben régészek szerepelnek, mert olyan jókat mulatok rajtuk. Ez a darab speciel egy elveszett anaszázi indián város megkereséséről szólt, őrült bennszülött varázslókkal és olyan régészekkel, akiknek helyben van (valami francos kanyonban, ahova még lóval is alig lehet elmenni), kromatográfjuk meg elektronmikroszkópjuk, meg még ki tudja micsodájuk, és azon jajgatnak, hogy milyen rohadt drága megszerezni a NASA-tól a műholdfelvételeket. Arról nem is beszélve, hogy mikor arról van szó, hogy lehet, hogy mire legközelebb visszajönnek, már semmi sem marad a városból, mert elviszik a műkincsrablók, ők elméleti vitát folytatnak arról, hogy etikus-e bármit elmozdítani egy őslakos településen. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a mi helyzetünk kicsit könnyebb így, hogy az avarok már nem tiltakozhatnak, amiért felássuk a temetőiket... :-D
Noszóval, mivel az egyik író antropológus, érdekes dolgokat tudhatunk meg belőle arról, hogy mit is gondolnak a régészetről a Nagyvízen túl, másrészt pedig néhány enyhe agyelszállástól eltekintve egy olvasható kalandregényről van szó. Arra az egy délutánra, amíg az ember végez vele, legalábbis nem olyan gáz. A címe Az eltűnt város, és ketten írták, de most nem jut eszembe a nevük.