Tavaszköszöntő

Immár második napja tombol a tavasz Bécs kies városában, és ettől elszállt a tegnapi rosszkedvem, mintha sose lett volna.
A hőmérséklet valahol 20- 25 fok között ingadozik, az égen csöppnyi gyapjas bárányfelhők úsznak, amelyek azonban képtelenek bármit tenni a csodálatos, D-vitamin és boldogsághormon-gyártó napsütés ellen, a szellőzködő lágy melegben hajladoznak a jázminok, a galambok és a más fajokba tartozó szerelmespárok vadul turbékolnak, szóval, az van, amit már minden népdalban megírtak. De én szeretem a klisés kikeletet!
A Rathausplatzon már teljes gőzzel készülnek a foci Európabajnokságra, ezért az ország minden régiója lehetőséget kap, hogy bemutatkozzon. Most Stájerország van soron, így a teret ellepték a bőr rövidnadrágban feszítő, borvirágos orrú népek, akik sramlit játszanak és tökmagolajlikőrt (nem vicc!) árulnak. Mivel útba esett, benéztem erre a vidám népünnepélyre, és a következő dolgokra jöttem rá:
- Sramlit lehet jól is játszani.
- Tulajdonképpen tök menő ez a bőrnadrág- dolog, főleg ha friss hegyi levegőn nevelkedett szőke félistenek viselik. (Az, hogy még 40 évvel később is hordják, nos, az már nem annyira...)
- A sonkás- tormás kenyérre jól csúszik az almaborból készült fröccs.
- A tökmag kiváló alapja a jól működő regionális gazdaságnak. Itt a következő termékek képviseltették magukat a már említett likőrön kívül: nyers tökmag, pirított tökmag, tökmagliszt, tökmagos kenyér, tökmagkrém, tökmagos raguval töltött sütemény, tökmagolaj, hidegen és melegen sajtolva, tökmagbenzin traktorokhoz, hirtelen ennyit tudtam megjegyezni.
Persze volt kultúrműsor is, így megtekinthettem a hagyományos stájer erdőtáncot, amit az erdészek járnak abból a célból, hogy a fák nagyra nőjenek, a szarvasok szépen hízzanak, teremjen sok makk, meg hasonlók. Alapjában véve a "Bújj- bújj zöldág..." egy változatáról van szó (termékenységi rítusok, hmm), de hogy legyen benne valami pláne is, a feketébe öltözött erdészbácsik és -nénik közé beugrott egy fehérben és piros pomponos sapkában lévő, tetőtől talpig csörgőkkel felszerelt alak is, akinek mindenféle turpissággal meg kellett akadályoznia, hogy rendesen járhassák a táncot (ellopta a koszorúkat, a többiek szemébe húzta a kalapjukat, stb.). Végül természetesen nem járt sikerrel, így neki is át kellett menni a kapu alatt. Biztos ő személyesítette meg a telet, vagy a gonosz koboldokat, vagy valami hasonlóan ősi és szimbolikus dolgot, ami azonban elbukik az újjáéledő természet körforgása miatt. (Tarkabarka hölgy? A te szakértelmedre számítok!) Mindenesetre a fellépők és a közönség is élvezte.
Aztán elmentem könyvtárba, és mikor végeztem, kiballagtam a Burggartenbe. Oda ugyan nem szerveztek semmilyen rendezvényt, de nem is kell, mert van ott élet anélkül is. Amint kisüt a Nap, a bécsi ifjúság kitódul a város parkjaiba, különösen ebbe, és egyszerűen élvezi a jó időt. A díszlépcsőn, ahol valamikor Sissi vonult fel- alá, most deszkások és görkorisok ugrándoznak, zsonglőrök gyakorolnak az évszázados fák árnyékában, mindenhonnan gitár- és énekszó, kuncogás, nevetés, viháncolás és hahota hallatszik, szóval, tavasz van! Éljen!