Die Stubenhockerin is kaputt gegangen

Emberek, én most lemegyek a Donaukanalhoz, és beleugrom. Az se zavar, hogy csak térdig ér a víz. Kész, sose fogok tisztességesen megtanulni németül. Ma volt a második órám a Mittelstufe III-as csoportban, ahová, amint már korábban említettem, a vizsgahelyzet indukálta hihetetlen adrenalinlökettel kerültem be, és ahová egyáltalán nem vagyok való. Kedden még egész pozitívan láttam a helyzetet, de mára elvesztettem a némettudásomba vetett hitem maradékát is. Most már tudom, milyen érzés volt annak idején a gimiban olyannak lenni, aki képtelen egy értelmes, hibátlan mondatot kinyögni angolul. (Németül ott nemigen kellett megszólalni, úgyhogy az nem játszik...) Azt hittem, azok az osztálytársaim csak lusták voltak vagy nem volt elég idejük, vagy valami hasonló, de nem. Tegnap, nem viccelek, 3,5 órát töltöttem a németházim megírásával, erre ma kiderült, hogy még a feladatot is félreértettem! Szégyen, gyalázat.
Iszonyú rossz érzés úgy ülni ott, hogy körülötted mindenki vidáman cseverészik, te meg kínkeservvel tudsz összerakni egy választ, és az is olyan messze lesz a tökéletestől, mint Makó Jeruzsálemtől.
Na jó, panasznap vége, megyek olvasni a német sci-fimet, mert elhatároztam, hogy minden egyes nap gyakorolni fogok! Ahogy Taggart kapitány mondaná egy rendkívül rossz szinkronnal:
"Gib nie auf, ergib dich nie!" (= "Never give up, never surrender!"- Nein, nein, kein Englisch! Uff.)