„A nagy Kunszt” I. rész – 2008. március 12.

Ma esős napra virradtunk, de ez nem akadályozott meg abban, hogy a bécsi magyar régészkülönítmény másik két tagjával beirányozzuk a Kunsthistorisches Museumot. A monszunévszakhoz hasonlatos időjárással bátran dacolva meg is érkeztünk, és némi tanakodás után arra jutottunk, hogy bőven elég lesz nekünk mára az antik gyűjtemény is, a festményeket meg majd megnézzük legközelebb.
Mikor beléptünk az épületbe, az jutott eszembe, hogy mennyire le voltam nyűgözve, mikor otthon először láttam belülről a Szépművészeti Múzeumot. No igen, a pesti dolgok általában nyugodtan definiálhatók úgy, mint a bécsiek kistestvérei, és ez ezesetben sincs másképp. Miután magamhoz tértem a Canova- szobor és a lépcsőfeljáró csodálatából, megkezdhettük sétánkat.
Az egyiptomi gyűjteménnyel indul a termek hosszú sora, és én itt rögtön rá is döbbentem, hogy bizony, emlékeimmel ellentétben nem töltöttem föl a fényképezőgépem elemeit. Ezen dühöngtem egy kicsit, de aztán inkább a látványnak szenteltem magam, hogy majd a képdobozom nélkül is fel tudjam idézni. (Egyébként el fogom kérni a fiúk képeit, meg azért én is csináltam egy párat, úgyhogy annyira nem súlyos a helyzet.)
A jó öreg „gyipókról” mindig is tudtam, hogy kicsit furcsa ízlésük van, de azért hogy az egyszeri manusznak olyan szarkofágfedőt csináljanak, amit úgy, ahogy van be lehetne rakni egy karikatúragyűjteménybe, az azért engem is meglepetésként ért. Máskülönben nagyon érdekes volt látni a sírokban talált kajákat (legalább 15- 20 féle maradványt sorakoztattak fel), a tökéletes állapotban megmaradt sminkkészleteket, cipőket és gyöngyből fűzött múmiadíszeket, na meg persze a gyönyörűen kifestett fakoporsókat, az ékszereket és a színes, sokszor ragyogó mázas kerámiákat. (A híres vízipaci csak egy a sok fajanszból készült gyönyörűség közül!) Mellesleg van egy átszállított sírkamrájuk is, a Halottak könyvéből származó jelenetekkel díszített termeket pedig eredeti ókori oszlopok tartják, ami ugyan a mai normák szerint vitatható, de vitathatatlanul jól néz ki.

A Ptolemaioszokon keresztül a görögökhöz vezetett a kiállítás. A szobrokat nem akarom hosszasan taglalni, nagyon szépek voltak, mint az antik műalkotások általában. Amit különösen izgalmasnak találtam, az a trysai Heroon (Hérosz- szentély? Sajnos nem tudom a magyar terminológiát, ezúton is elnézést kérek minden antikostól, ha hülyeségeket írok) fríze volt, ahol a sokattűrő Odüsszeusz messzehordó íjával épp leöli a kérőket. Az utóbbi időben amúgy is kicsit jobban elmélyedtem a tarkaeszű hős kalandjaiban, úgyhogy nagy örömmel fedeztem föl, hogy a dombormű a legapróbb részletekig hűen követi az eposzt, de hát ez azért elvárható.