Ma reggel meglátogattam az unokatesómat, aki épp a visegrádi királyi palotát modellezi 3D-ben. Miután megnéztem, hogy áll a dologgal, és megígértem, hogy amiben tudok, segítek, visszaindultam Bécsbe, vonattal.
Ebben ugyan nincs sok meglepő, de abban annál inkább, hogy találkoztam a GYSEV leglelkesebb nagyváradi lokálpatrióta kalauzával. (Bár valószínűleg nem túl nagy a verseny ezért a címért.) Ugyanis miután én voltam az egyetlen magyar utas, ő nagy unalmában szóba elegyedett velem, és mikor mondtam neki, hogy régészetet tanulok, rettentően megörült, és elmesélte, hogy ő tulajdonképpen Erdélyből való, majd sztorizgatni kezdett kedves szülővárosáról és annak környékéről. Mint kiderült, még ha néhol kissé elferdítve is, de ismer minden történelmi tényt, mítoszt, mesét és városi legendát, ami ehhez a térséghez kapcsolódik, Várad török ostromának történetétől a Csinszka apukájának csucsai kastélyában lévő könyvtár sorsáig.
Szívesen hallgattam, mert igazi mesemondó volt, és csak remélni tudom, hogy a gyerekeinek is tovább tudja adni ezeket a dolgokat, mert az mindig szép, ha az ember ismeri az ősei szülőhelyét. Én a magam részéről úgy érzem, sose fogok eleget tudni se Sopronról, se Fehérvárról.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
Külön figyelmébe ajánlom ezt a bejegyzést mesemondó barátnőmnek, a Tarkabarka Hölgynek! Hallanod kellett volna azt a kalauzt!
:D Sajnálom is, hogy nem hallottam! Vannak emberek, akiknek a vérében van a mesemondás... *irigykedik rád a kalauzért*
Neked meg még van időd tanulni Fehérvárról eleget ;) Nekem csak az alapvizsgáról kísért a város története...:D
Hát igen, mostanság szerencsém van a kalauzokkal. A mainak tolmácsolhattam a Bécs- Pest vonaton, és ezzel beloptam magam egy újabb MÁV- dolgozó, valamint egy csapat olasz turista szívébe. :-)
Megjegyzés küldése