Szóval, ma meglátogattam a Stephansdomot. Minthogy a bécsiek ezt az építményt tekintik a város abszolút központjának (és igazuk is van, mert Ferencjóska így terveztette meg a mérnökeivel), egyáltalán nem nehéz eljutni ide. A templom egy viszonylag kis téren áll, így nem is sikerült kellő távolságból, egészében befogadni a látványt, de nem baj, mert az ördög, mint a gótikus építményeknél általában, úgyis a részletekben lakozik. És most nem csak a vízköpőkre gondolok. Miután szemügyre vettem a félig felállványozott Riesentort (Óriáskaput), ami onnan kapta a nevét, hogy építésekor mamutcsontokat találtak a helyén és a román kori Pogánytornyokat, amiket nem tudom, miért hívnak így, valamint néhány érdekes sírkövet, és más emlékműveket a külső fal mentén, a déli toronyba indultam, ami, ha jól emlékszem, 123 méter magas, és ennél magasabbra senki sem építhet Bécsben semmit. Nemrég egy felhőkarcolót ugyan 124 m magasra húztak, de az nem számít, mivel a tengerszinthez nézve pár méterrel lejjebb van a dombok miatt. 
Miután sikerült megmásznom a 343 darab lépcsőt, közben megtudván, hogy itt függött a II. világháborúig a hatalmas, Pummerin nevű harang, amit az 1683-as török ostrom után zsákmányolt ágyúgolyókból öntöttek, egy kellemes kis boltocskához értem, és megtekintettem a kilátást.
Vettem pár képeslapot is, többek között egy olyat, melyen maga
egészében látható a székesegyház. (Ezt oldalt láthatjátok, bár mivel eleve a képeslap is retusálva volt, nekem meg el kellett tüntetnem a becsillanásokat, már nem igazán fényképszerű a dolog, inkább mesekönyv- 
illusztrációra hajaz. No nem baj, legalább szép színes.) Ja, az eladóról pedig kiderült, hogy magyar, és miután pár szót beszélgettünk, megtudtam, hogy bár jó testedzésnek (tényleg irtó sok lépcső van ám ott…) és nyelvtanulási lehetőségnek tekinti a munkáját, azért már baromira elege van belőle, hogy stephansdomi toronyőrt kell játszania. Elbúcsúzván tőle lementem a templomba, ami ugyan gyönyörű, de jó osztrák szokás szerint telerakták barokk oltárokkal. Ezekkel nem nagyon foglalkoztam, annál inkább a gótikus szószékkel!
Nos, bár már több híres szobrot volt szerencsém szemügyre venni, azt hiszem, most új kedvencet avathatok. (Sajnálom, Marcus, igazán nem a te hibád.) A szószék egy bizonyos Anton Pilgram mester alkotása, 1510-ből. Az csak az egyik dolog, hogy a pápák és bíborosok (gondolom, szentek) vidáman könyökölnek ki a boltívek közül, mintha csak azt akarnák megnézni, milyen idő van odakint, és megbeszélni a búcsúcédulák árfolyamait, a
korláton pedig varangyok, gyíkok és kígyók kúsznak fölfelé, hogy egy kutyus elriassza őket (rendkívül ősi, rendkívül szimbolikus), de a korlát alatt nem más kukucskál ki egy spalettás ablakon, mint maga Pilgram mester! Ennek a részletnek ékes német nyelven Fenstergucker a neve, és meg lehet kapni képeslapon, fa és műanyag változatban, kulcstartóként, levélnehezékként, és amit még csak el lehet képzelni. Általában nem pártolom az ilyen dolgokat, de az az érzésem, hogy aki olyan szemtelen, hogy odafaragja saját magát egy ilyen helyre, abból a célból, hogy kő- alteregója megszemlélhesse, tetszik-e a műve a jónépnek, az örülne ennek a népszerűségnek. Arról nem is beszélve, hogy a jóravaló Pilgram még egyszer felbukkan a templomban, kezében körzőt és derékszögű vonalzót szorongatva. Egy echte gótikus mester, reneszánszhoz illő 
művészi öntudattal! Azt hiszem, hivatalosan is kijelenthetem, hogy Pilgram- fan lettem. :-)
Miután kigyönyörködtem magam a szószékben, megnéztem még a többi nevezetességet is, mint a Cseléd- Madonna, a bécsújhelyi oltár és a vörösmárvány keresztelőmedence, de sajna a máriapócsi Madonnát nem találtam meg, a katakombákba pedig nem mentem le, mert, bár biztos szép síremlékekbe pakolták, de attól tartok, nem vagyok kíváncsi Mária Terézia és I. Ferdinánd veséjére. (Mindig mondom, hogy nincs új a Nap alatt. Az a gyanúm, hogy a fáraók és a Habsburg uralkodók együtt káromkodnak a túlvilágon, mert tíz helyről kell begyűjteni a belső szerveiket. Bővebben lásd T. Pratchett: Piramisok c. könyvében.)
Végül hazafelé vettem utamat, de még vártam a buszra, egyrészt hirtelen felindulásból vettem egy koncertjegyet, másrészt bambulásztam egy jó öt percet a fiákerstandoknál. Életem első, és mostanáig egyetlen bécsi útjáról, amire öt éves koromban került sor, két emlékem maradt: milyen iszonyúan magas a Stephansdom és milyen szépek a pacik. Nos, kijelenthetem, hogy a véleményem egyikkel kapcsolatban sem változott. Ja, und ich liebe dich, Pilgram!
illusztrációra hajaz. No nem baj, legalább szép színes.) Ja, az eladóról pedig kiderült, hogy magyar, és miután pár szót beszélgettünk, megtudtam, hogy bár jó testedzésnek (tényleg irtó sok lépcső van ám ott…) és nyelvtanulási lehetőségnek tekinti a munkáját, azért már baromira elege van belőle, hogy stephansdomi toronyőrt kell játszania. Elbúcsúzván tőle lementem a templomba, ami ugyan gyönyörű, de jó osztrák szokás szerint telerakták barokk oltárokkal. Ezekkel nem nagyon foglalkoztam, annál inkább a gótikus szószékkel!Nos, bár már több híres szobrot volt szerencsém szemügyre venni, azt hiszem, most új kedvencet avathatok. (Sajnálom, Marcus, igazán nem a te hibád.) A szószék egy bizonyos Anton Pilgram mester alkotása, 1510-ből. Az csak az egyik dolog, hogy a pápák és bíborosok (gondolom, szentek) vidáman könyökölnek ki a boltívek közül, mintha csak azt akarnák megnézni, milyen idő van odakint, és megbeszélni a búcsúcédulák árfolyamait, a
korláton pedig varangyok, gyíkok és kígyók kúsznak fölfelé, hogy egy kutyus elriassza őket (rendkívül ősi, rendkívül szimbolikus), de a korlát alatt nem más kukucskál ki egy spalettás ablakon, mint maga Pilgram mester! Ennek a részletnek ékes német nyelven Fenstergucker a neve, és meg lehet kapni képeslapon, fa és műanyag változatban, kulcstartóként, levélnehezékként, és amit még csak el lehet képzelni. Általában nem pártolom az ilyen dolgokat, de az az érzésem, hogy aki olyan szemtelen, hogy odafaragja saját magát egy ilyen helyre, abból a célból, hogy kő- alteregója megszemlélhesse, tetszik-e a műve a jónépnek, az örülne ennek a népszerűségnek. Arról nem is beszélve, hogy a jóravaló Pilgram még egyszer felbukkan a templomban, kezében körzőt és derékszögű vonalzót szorongatva. Egy echte gótikus mester, reneszánszhoz illő 
művészi öntudattal! Azt hiszem, hivatalosan is kijelenthetem, hogy Pilgram- fan lettem. :-)Miután kigyönyörködtem magam a szószékben, megnéztem még a többi nevezetességet is, mint a Cseléd- Madonna, a bécsújhelyi oltár és a vörösmárvány keresztelőmedence, de sajna a máriapócsi Madonnát nem találtam meg, a katakombákba pedig nem mentem le, mert, bár biztos szép síremlékekbe pakolták, de attól tartok, nem vagyok kíváncsi Mária Terézia és I. Ferdinánd veséjére. (Mindig mondom, hogy nincs új a Nap alatt. Az a gyanúm, hogy a fáraók és a Habsburg uralkodók együtt káromkodnak a túlvilágon, mert tíz helyről kell begyűjteni a belső szerveiket. Bővebben lásd T. Pratchett: Piramisok c. könyvében.)
Végül hazafelé vettem utamat, de még vártam a buszra, egyrészt hirtelen felindulásból vettem egy koncertjegyet, másrészt bambulásztam egy jó öt percet a fiákerstandoknál. Életem első, és mostanáig egyetlen bécsi útjáról, amire öt éves koromban került sor, két emlékem maradt: milyen iszonyúan magas a Stephansdom és milyen szépek a pacik. Nos, kijelenthetem, hogy a véleményem egyikkel kapcsolatban sem változott. Ja, und ich liebe dich, Pilgram!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése