Tegnap és ma az égvilágon semmi érdekfeszítő nem történt. Az eső esik, én ülök itthon, zenét hallgatok (és énekelek hozzá, mert most senkit sem zavarok vele), szakirodalmat olvasok, és… és ennyi.
Tegnap elugrottam ásatási megbeszélésre, és azt hiszem, ez lesz eddigi életem egyik legérdekesebb feltárása. Na, nem azért, mert a lelőhely annyira izgalmas (fémfeldolgozó műhely, ahol a kibányászott ércet szállítható állapotba hozták, majd kötélpályán leküldték a völgybe), hanem azért, mert Salzburg mellett van, fönn a hegyekben, bent az erdőben, nem messze egy forrás, aminek a vize nyáron is jéghideg és a tanárnő szerint kristálytiszta… Szeretem az Alpokat, még akkor is, ha esik az eső. (Tapasztalataim szerint júliusban is szinte minden éjszaka jön egy kisebb- nagyobb zápor, de hát ettől olyan szép zöld minden.) Izgis lesz, az biztos, főleg, hogy kiderült, messze Máté és én rendelkezünk a hallgatók közül a legnagyobb ásatási tapasztalattal. Na, ezt se hittem volna, hogy megeshet velem, akinek az előző nyarat kivéve mindig azon kellett aggódnia, hogy meglesz-e az ásatási gyakorlata. (Jó, jó, azért legutóbb nagyon igyekeztem, és nyolc hetet tudtam kint lenni a terepen, de hát még így is…) Huh, már alig várom.
Szóval, most punnyadok, de holnap, ha minden igaz, és az időjárás kicsit kegyesebb lesz, elmegyünk Steffivel Sopronba, és szétnézünk. (Bár azért van annak némi nosztalgikus, egy bizonyos középkoros kirándulást idéző hangulata, mikor az ember szétázik és megfagy Sopron kies városában.) :-D
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése